Virágágyak 2. - szemnek színes, szívnek kedves

2019.09.09

"Csak színes forma létezik, és - ami ugyanaz - csak formában jelentkezik a szín. A forma határa ott van, ahol az egyik szín végződik, a másik kezdődik."  (Boller, 1947) 

Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a virágágyak kapcsán kicsit szót ejtsünk a színelméletről is. Ez egy számomra igen érdekes téma, de azért azok kedvéért, akik nem osztoznak a lelkesedésemben, igyekszem csak azokra az információkra szorítkozni, amik a gyakorlatban segítenek egy színeiben harmonikus virágágyást kialakítani. Azonban még így is elég hosszúra sikerült ez a bejegyzés, szóval kitartást!  

Játék a színekkel - kis helyen is lehetséges! Igazán bájossá tehető az erkély vagy a bejárat egy kis színes dézsás kiültetéssel.

Adódik a kérdés, hogy mi is tulajdonképpen a szín? A különböző tárgyak a rájuk eső fényt különböző, az adott anyagra jellemző módon nyelik el, illetve verik vissza. Az emberi látás a visszaverődő fények egyedi sajátosságát (hullámhosszát) színként érzékeli. Agyunk pedig az érzékelt színt az adott tárgy tulajdonságaként értelmezi. A kertépítészetben az Oswald-féle színrendszert használjuk. Wilhelm Ostwald német származású fizikus-kémikus volt (1853-1932), aki 1917-ben jelentette meg a színatlaszát. Itt egy remek kis animáció az általa kitalált színrendszerről:

https://www.youtube.com/watch?v=YQ9v8DCY_tk

Geometriai elrendezése kettőskúp. Függőlegesen változik a világosság (tetején fehér, az alján fekete). Sugárirányban változik a telítettség (a középpontban egyre kisebb a telítettség értéke, egyre fakóbbak a színek). A színezet pedig körcikkenként változik.
A színkörön egymással szemben elhelyezkedő színek alkalmazásával érhetünk el kontraszthatásokat. Jellemző kontraszt a piros virágágy a zöld pázsitban, vagy a sárga és kék színű virágok egymás mellett való elhelyezése. Ahhoz, hogy az ellentét szépen érvényesüljön, fontos figyelnünk az arányosságra. Ugyanis ha a pázsithoz viszonyítva túl kicsi a virágágy, a zöld szín "elnyeli" a pirosat. Kontraszt mérséklésére a fehér színt alkalmazzuk (kertek vonatkozásában az ezüst lombú növények is megfelelőek erre a célra). 

Piros-zöld színkontraszt. Illetve a piros, sárga, rózsaszín meleg színeket időnként az egyhangúság megtörése végett "hideg" kék virágokkal tűzdelték. 

Színharmóniát az egymáshoz közel álló színekkel érhetünk el. Itt arra kell figyelni, hogy a színek jól elkülönüljenek. Az Ostwald-féle színkörön ún. kis és nagy közöket is megkülönböztetünk. A kis közökben az egymáshoz közel álló árnyalatokat, a nagy közökben pedig az egymáshoz közel álló alapszíneket találjuk. Kis köz a citromsárga, a narancssárga és a kárminpiros például. Nagy köz pedig a sárga, vörös és ultramarinkék.  A kis közök használatánál túl sok meleg/hideg szín kerülhet egymás mellé. Választó, összekötő színnek szintén a fehér a legmegfelelőbb. 

Meleg színek harmóniája, melyet ezüst lombú (fehér szín alternatívája) növényekkel tettek oldottabbá. 

A színek kiválasztásakor a környezet színeit is ismernünk kell. A kertet alapvetően a zöld különböző árnyalatai határozzák meg, ugyanakkor ha épület elé vagy út mellé tervezünk virágágyat, úgy ezeknek az épített elemeknek a színét is be kell építeni a kompozícióba. Pl. szürke burkolat mellé lehetőleg ne kék és fehér virágokat ültessünk, inkább válasszunk a vörös és sárga árnyalataiból. 

A sárga fal előtt jól mutat a nagy, zöld lombtömeg; illetve nagyon jó választás a virágágyakba a lila szín, ami kontrasztot alkot a sárgával. 

Érdemes az ágyások fekvését is nézni, ugyanis keleti fekvésben a meleg, nyugati fekvésben a hideg színek érvényesülnek jobban a felkelő, illetve a lenyugvó nap sugarai mellett. 

A színek érzelmi hatásokat is gyakorolnak a szemlélőre. Ezt a témát az orvostudományok területén is egyre inkább kutatják (https://www.szinkommunikacio.hu/11_28.htm).

A fehér fal előtt minden jól mutat. Itt inkább arra kell vigyázzunk, hogy a fehér szín által visszavert fényt és hőt jól tűrő növényeket válogassunk össze (főként déli kitettségű falak esetén). 

Remélem sikerült kicsit színesebbé tenni a napod! :)